Sevdaliza /NL/ A38, Budapest

Sevdaliza /NL/ A38, Budapest

393

2018-02-08 20:00

A38 Hajó

Először Budapesten az iráni születésű, hollandiai énekes-művész, aki saját definíciót adott a modern popzenének: 2018. február 8-án a Wanderess turnéja keretében az A38 Hajóra érkezik SEVDALIZA! A kísérleti popban utazó énekesnő munkássága túlmutat a műfaj képviselőinek nagy átlagán: provokatív és szexi megjelenése mellett olyan globális és aktuális témákat feszeget dalaiban, mint a nők helyzete, a szexualitás, az anyaság és a hatalom. Tavasszal megjelent bemutatkozó lemeze, az ISON elsöprő sikert aratott Nyugat-Európában és Amerikában, februárban pedig a magyar közönség is közelről ismerkedhet meg vele. SEVDALIZA személyisége komplex és szélsőséges, amit életútja is alátámaszt: ötéves volt, amikor családjával Iránból Hollandiába költöztek, volt profi kosaras a holland nemzeti válogatottban, és kommunikáció szakon diplomázott. Művésznevének háttere is sokszínűségét erősíti: a Sevdaliza törökül szerelmet jelent, a portugálban a melankóliához, az arab kultúrában pedig a fekete epéhez köthető. „Ez a három egyszerre vagyok én” – nyilatkozta egy interjúban az énekesnő. Saját bevallása szerint az a célja, hogy minél letisztultabb és őszintébb üzenetet adhasson át a közönségének, de nem fél a megbotránkoztatástól sem: a Human c. dalára forgatott bevállalós klipet már több mint nyolcmillióan nézték meg YouTube-on, de nem érdemes elmenni a Massive Attack zenei és a Radiohead képi világát idéző Marilyn Monroe videója mellett sem. HUMAN: https://www.youtube.com/watch?v=9t7SclAXoQw MARILYN MONROE: https://www.youtube.com/watch?v=UkjU9ladxKs ISON (full album): https://www.youtube.com/watch?v=znV9KDsNtXY Jegyárak: - elővételben 2018. február 7-ig: 2500.- Ft - helyszínen a koncert napján: 3500.- Ft A jegyelővétel november 24-én, pénteken indul.

Weboldal bérlés, honlap bérlés, weblap bérlés, bérelhető weboldal Weboldal bérlés, honlap bérlés, weblap bérlés, bérelhető weboldal