Menedzserműhely

Menedzserműhely

22

2017-11-06 18:00

Budapest Jazz Club

A Magyar Jazz Szövetség nagy sikerű Menedzserműhely sorozatát a 2017-2018-as tanévben is folytatja a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A projekt egy zeneművészeti menedzsment szakmai továbbképzés, mely elősegíti a művészek és a zenekarok érvényesülését. Célja a pályázási lehetőségek bemutatása, hazai és határon túli koncertszervezéssel kapcsolatos tudnivalók megosztása, valamint a közösségi oldalak építése, a produkció közönségének szervezése és a kommunikációs lehetőségek bemutatása. Az előadás szeminárium jelleggel jelentkezik a Budapest Jazz Clubban. A Menedzserműhely szakmai nap két részből áll össze. Az első részben az előadók szemináriumot tartanak, majd a szünet után közös koncertet adnak a meghívott művésziskolák növendékeivel. A szakmai továbbképzést olyan kiemelkedő hazai jazz muzsikusok tartják, akik saját produkciójukat sikerre vitték és példaértékű munkásságuk a zeneiségen túl az önmenedzselésben is megnyilvánul. Az előadássorozat vezetője és moderátora Bordás József, a Magyar Jazz Szövetség vezetőségi tagja. Az első előadásra 2017. november 06-án kerül sor a Budapest Jazz Club-ban. Témakörök: - László Attila: 40 éve a zenei pálya élvonalában, önmegvalósítás USA-tól Indiáig - Mészáros Zoltán: A Veszprém Fest sikere, és a jazz színpadhoz vezető út titka - Bordás József: Az est házigazdája, moderátora A szeminárium után a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium Jazz tanszakos növendékeinek zenekara a meghívott előadókkal közösen adnak koncertet. Az eseményt jam session zárja. 18.00-19.30 Menedzserműhely (szakmai beszélgetés a nagyteremben) 19.30-20.00 Szünet 20.00-20.45 A Bartók Konzi növendékeinek koncertje László Attilával és Bordás Józseffel 20.45 21.00 Jam Session A rendezvény ingyenesen látogatható. Elsősorban a szakmai közönség jelenlétére számítunk. Az esemény facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/251794248594310/ A Magyar Jazz Szövetség Menedzserműhely sorozatát a Nemzeti Kulturális Alap támogatja. Szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Weboldal bérlés, honlap bérlés, weblap bérlés, bérelhető weboldal Weboldal bérlés, honlap bérlés, weblap bérlés, bérelhető weboldal