Karácsonyi hangverseny: J. S. Bach: Karácsonyi oratórium

Karácsonyi hangverseny: J. S. Bach: Karácsonyi oratórium

20

2017-12-13 19:30

Müpa Budapest

Megszoktuk, hogy a karácsonyt zenével ünnepeljük, és az is hagyománnyá vált - a Müpában is -, hogy az ünnep előtti várakozás, az advent heteiben is olyan zene szól, amely segít megbékélni és ráhangolódni a karácsony emelkedett lelkiállapotára. E „hangolás” egyik legnagyszerűbb eszköze évszázadok óta Bach kantátasorozata. A Karácsonyi oratórium gyűjtőcímen ismert ciklust Johann Sebastian 1734/35 fordulójának karácsonyi időszakára szánta, a mű zenéjében - ahogyan ezt máskor is gyakran tette - időhiány miatt korábbi kantáták részleteit is felhasználva, köztük világi művekét is. A hat kantáta mindegyike a karácsonyi ünnepkör egy-egy meghatározott napjára szól. Az első kantátát Jézus születésének szenteli a zeneszerző. A második témája: az angyalok közlik az örömhírt a pásztorokkal. A mai hangversenyen a másodikat követő negyedik kantáta Jézus megkeresztelését beszéli el, végül egy további kantáta, az ötödik kihagyásával az oratórium zárószakasza a napkeleti bölcsek (köznapi szóhasználattal: „a három királyok”) hódolatteljes látogatásának állít hangzó emléket. A Karácsonyi oratórium zenéjében fény és pompa, öröm és ünnepélyesség éppúgy kifejeződik, mint a hit és áhítat bensőséges lelkiállapota. A mű szólóit előadó nemzetközi énekesgárdához csatlakozó francia régizene-együttes, a harmincöt éve megalakult és eleinte alapvetően a francia barokk repertoárra specializálódott Les Musiciens du Louvre a világ egyik legjelentősebb historikus műhelye. Alapítója, az ötvenöt esztendős Marc Minkowski rendkívül dinamikus, sokoldalú karmester, tele felfedező kedvvel és eredetiséggel.

Weboldal bérlés, honlap bérlés, weblap bérlés, bérelhető weboldal Weboldal bérlés, honlap bérlés, weblap bérlés, bérelhető weboldal