Budapesti Wagner-napok 2017 - Az istenek alkonya

Budapesti Wagner-napok 2017 - Az istenek alkonya

77

2017-06-18 16:00

Müpa Budapest

Wagner: Az istenek alkonya - zenedráma három felvonásban (német nyelvű előadás, magyar szövegvetítéssel) A világfa-kőris darabokra törve várja a világégés eljövetelét, a sors fonalai menthetetlenül összegabalyodtak. Brünnhildét és Siegfriedet intrikával terelgetik másik férfi, illetve másik nő felé. A cél érdekében Siegfriedet feledést hozó itallal itatják meg. Az elárult, bosszúra szomjazó Brünnhilde csak akkor érti meg, mit történt, amikor az emlékezetét lassan visszanyerő Siegfriedet halálra sebzi Hagen lándzsája. Az ifjú holttestét Brünnhilde a világégés első lángjaiba dobja, majd ő is a tűzbe veti magát. Az istenek és az emberek birodalma megsemmisül. A Rajna kilép medréből, az átok sújtotta gyűrű visszatér eredeti helyére… Christian Franz napjaink egyik legjelentősebb Wagner-hőstenorja, megannyi címszerep nagy formátumú alakítója. „Amit ő az ének érzelmi árnyalásáról tud, az a nagy színészek beszédtechnikájával egyenértékű” - írta a kritika Trisztán-alakításáról a 2010-es Budapesti Wagner-napok után. A Wagner-muzsika egyik fellegvárában, Bayreuthban 2001-ben debütált, 2009-ben pedig a New York-i Metropolitan Opera közönségét is meghódította. Rúni Brattaberg, akit a Müpa közönsége 2013-ban Richard Strauss operájában, A hallgatag asszonyban is megcsodálhatott, igazi wagneri vidéken született: a tetralógia szövegének egyik forrását jelentő Edda-dalok őshazájához közel, a Feröer-szigeteken. A nagyszerű basszus 2009-től Hagen szerepét a Metropolitan Operában formálta meg, ahol azóta Titurelként is fellépett a Parsifalban. Énekelt emellett többek közt a brüsszeli La Monnaie operaházban, a Lausanne-i Operaházban és a párizsi Bastille Opérában. Kálmán Péter a nemzetközi hírű magyar operaénekesek egyike. Jó néhány évadott töltött a Zürichi Operaház világhírű társulatában, fellépett a Salzburgi Pünkösdi Játékokon és a nyári Salzburgi Ünnepi Játékokon is. Olyan neves karmesterekkel dolgozott együtt, mint Valerij Gergijev, Marc Minkowski, Nikolaus Harnoncourt és Franz Welser-Möst. Egy lemezfelvételre Cecilia Bartoli ajánlotta, így lett Juan Diego Flórez és Ildebrando D'Arcangelo partnere is. Iréne Theorin Brünnhildeként debütált Koppenhágában, és ebben a szerepben láthatta a közönség Kölnben, Londonban, Pekingben, Berlinben, Drezdában, valamint a Budapesti Wagner-napokon is. A svéd szoprán a tengeren túl 2009-ben lépett először színpadra: a Metropolitan Walkür- és Siegfried-előadásaiban, majd a Washingtoni Nemzeti Operában. A Birgit Nilsson nevével fémjelzett svéd énekes hagyományok folytatójaként ma az egyik legkeresettebb Wagner-énekes. Pasztircsák Polina két rangos megmérettetésen, az ARD Zenei Versenyen és Genfi Zenei Versenyen tűnt fel. Ma már sorra kapja a meghívásokat a világ különböző pontjairól. A nagy jelentőségű budapesti Richard Strauss-bemutatón a Daphné címszereplőjeként láthattuk, a Magyar Állami Operaházban több produkcióban is részt vesz, valamint visszatérő vendége a Budapesti Wagner-napoknak, de nornát, valamint sellőt énekelt már a Genfi Nagyszínház Ring-előadásában is.

Weboldal bérlés, honlap bérlés, weblap bérlés, bérelhető weboldal